Már említettem korábbi posztjaimban, hogy Sopronban vagyok hallgató, nem tudtam minden nap bejárni, ezért a szállás legolcsóbb módját választottam, a kollégiumot. Ebben a posztsorozatban bemutatom az épületet és az itt élőket.
Ez a kollégium úgy néz ki, hogy van egy betonhasáb lerakva a földbe (korábban MÁV szálló volt), ami ki lett alakítva két- és háromágyas szobákká, amik 8-12 négyzetméter alapterületűek, szóval elég jól el lehet bennük férni még hárman is. Mikor 2006-ban odakerültem, építkezés folyt, állami támogatással egy új, !négycsillagos! diákhotelt építettek, de nem kapkodták el, de erről majd később.
Sopronban a diákok száján forognak a kollégiumoknak adott nevek. Régi Kollégium (RK), Új Kollégium (UK), Legújabb Kollégium (LUK) és a Vadiúj Kollégium (VUK). Van még egy, de az csak a "Benedekes" lányoknak érhető el, az a Bezerédj Amália Kollégium, ismertebb nevén BAK. Mi az utóbbit "sajtvárnak" is szoktuk csúfolni, mert a lányok okán sok benne a lyuk. Én személy szerint a LUK-ban laktam 7 féléven keresztül, az itt töltött időket életem végéig nem felejtem el és valószínű utána is kísérteni fognak.
Elsőéves koromban izgatott voltam, hogy kik lesznek a szobatársaim. Egy olyan szobába kerültem, ahol a szobához tartozott a fürdő és a WC is, tehát elég kényelmes volt itt az élet. Hárman vettük birtokba a szobát, én voltam az első, aki megérkezett. Csakhamar jöttek a többiek is, sietősen bemutatkoztunk egymásnak, majd mindenki ment a saját dolgára. Később kiderült, hogy az egyikük a szaktársam (nevezzük az egyszerűség kedvéért Tamásnak), örültem is neki, mert legalább lesz valakivel megbeszélni a dolgokat helyben. A másik szobatársam egy évvel felettem járt, ő is szoc.pedes hallgató volt.
Telt-múlt az idő, már a félév közepén jártunk, a szobatársakkal nagyon jól éreztük magunkat, rendben ment minden. Egy kis bökkenő volt, hogy Tamás hangja nem mindennapi volt, eléggé szoprán volt már a beszédhangja is. Magas C-nél kezdődött a hangterjedelme, miközben beszélt, még egy oktávot átívelt gond nélkül. Az első ZH-t megünnepeltük a szaktársakkal vodka-narancs kíséretében. De nem ám úgy, hogy csak úgy alpári módon összepancsoltuk a Kallinkát meg a Mirindát. Nem úgy megy az Sopronban. Vettünk egy üveg jóféle vodkát meg egy Szobi narancsot. Mivel a sűrű narancsszörp a felespohár alján maradt, mikor ráöntöttük a vodkát, így mikor leborítotuk, csak az édes narancs ízt éreztük, nem pedig az alkohol maró hatását.
Ezek után kissé illuminált állapotban megérkeztem a kollégiumba, ahol lehuppantam a notebookom elé, majd valahogy levertem a szörpöt, aminek kinyílt a teteje és a földre folyt egy kicsi. Tamás ezt meglátva önkívületi állapotba került. És azt hiszem ez az a pont, ahol az irodalmi kifejezések nem tudják pontosan visszaadni a történteket. Tehát Tamás önkívületi állapotban felugrott az ágyáról és tényleg magas C-n meglepödve üvöltötte, hogy "JAJJ, DE SŰRŰ, JAJJ, DE SŰRŰ" Ezt meghallván elboultam a székkel, annyira röhögtem, majd közölte, hogy maradjak csak ahol vagyok (földön), ő majd jön és feltakarítja. Körülbelül fél óráig mosogatta a linóleumot, közben azt ecsetelte, hogy ő ilyen sűrű anyagot nem látott életében.
Csak, hogy a kép teljes legyen, mélyen vallásos családból jött, amivel nem is volt semmi baj, csak nem hagyták nyugton. Félóránként csörgött a telefonja nagymamájával a túloldalon, aki mindig beszámolót kért, hogy szegény gyerek nem éhezik-e, mit csinált stb. Legdurvább eset az volt, mikor Tamás 22 évesen életében először discoba ment. Másnap felhívta a nagymamája, hogy hogy aludt, nem fáradt-e stb. hülye kérdések. Tamás erre azt válaszolta, hogy nem sokat aludt, mert éjjel kettőkor az egyik tanárhoz ment hittanórára. És tudjátok mi ebben a vicc? A nagymama elhitte.
Tamás azóta jogot tanul az ELTE-n, itt hagyta a szociálpedagógiát és így visszagondolva jól tette. Ő egy jobb, társadalmilag jobban elfogadott diplomát kap a kezébe (jó kérdés, hogy ilyen hanggal kap-e munkát), viszont minket megfosztott a további történetek gyüjtésétől.
